2009.06.18. 18:21
Róla...
Bekerült az életembe egy személy, akinek igencsak nehéz élete volt. Remélem mellettem találja meg az igazi boldogágot, nyugalmat. Ezt Ő írta...régesrégen
A nevelőotthonban biztonságban voltam, de ott sem éreztem jól magam. Sehol nem voltam boldog, sehol nem éreztem igazán otthon magam. Ott sem kaptam szeretetet, ott sem kaptam odafigyelést, ott sem kaptam személyre szólóan semmit. Megvoltak a megfelelő körülmények, hogy tanuljál, hogy étkezzél, hogy legyen ruhád, helyed ahol alszol...
De emberi dolgokra nem figyeltek oda ott sem. Hogy fáj e valami? Vágysz e valamire? Senki sem kérdezte, hogy 5-öst hoztál e. Senki sem mondta, hogy ügyes vagy. Ilyen nem volt. Kedves szóra, simogatásra ritkán futotta.
Nem voltak már álmaim, hogy majd ez meg az leszek. Kötelező volt tanulni, és jártam iskoláába. A többi lány ment diszkóba, ide-oda, én nem, én kéthetente haza jártam édesanyámhoz eltávra. Otthon szerencsére megkaptam amire vágytam, de két nap kevés volt. Ha nem mentem haza eltávra, akkor hímeztem, festettem, karkötőket készítettem. Sokan megkérdezték miért nem megyek haza?
Nemtudom, talán nem akartam, pedig ott jobb helyem lett volna ezerszer. De azt tudom, hogy bent depresszióssá válhatsz, nincs bátorságod senkihez sem közeledni, mert sokszor becsaptak. Túl hamar felnőtté lettem. Most 16 évesen 28-nak érzem magamamt. Végtelenül hamar kiégtem. Ez az én kis életem...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek